Balogh-Lukács Johanna vagyok, gyógypedagógus. 18 éve dolgozom gyerekekkel, és ebből közel 10 éve gyermekfejlesztéssel foglalkozom.

Gyógypedagógiai asszisztensként kezdtem dolgozni egy speciális intézményben, ahol értelmileg akadályozott gyerekekkel foglalkoztam. De egy idő után többre vágytam és elvégeztem a NyME-ATIF tanulásban akadályozottak pedagógusi szakát. Így már gyógypedagógusként tudtam hatékonyabban segíteni a gyerekeknek. Majd az élet úgy hozta, hogy egy fejlesztő központba kerültem, ahol nagyon sokat tanultam a szakma szépségéről, így ennél a pályánál ragadtam.  Azóta is nagy örömet lelem ebben a hivatásban, hiszen sok kisgyereken segíthettem már. Jó volt látni, hogy milyen lelkesen vettek részt a foglalkozásokon, és nem utolsó sorban, mennyire büszkék voltak arra, ha sikerült megtanulniuk jól olvasni, számolni, írni.

Fejlesztő foglalkozásaimat elsődleges célja a tanuláshoz szükséges részképességek kialakítása, illetve megfelelő szintre hozása.

Tudom, hogy ha a gyermek tanulásával valami probléma, gond van, a legtöbb szülő igyekszik valamilyen megoldást keresni, segítséget találni. Van, amikor elég a nagyobb odafigyelés, a korrepetálás, de ha így sincs eredmény, akkor sem kell kétségbe esni, van megoldás!

Ezért úgy gondoltam, hogy ezen az oldalon megosztom a tapasztalataimat, tudásomat a gyermekfejlesztésről. Célom, hogy olyan segítséget nyújtsak nektek, szülőknek, amivel hatékonyak lehettek akár otthon, ha egy picit elakadtok. Próbálok tanulmányokról és érdekességekről is beszámolni, hogy még szélesebb körben megismerjétek a nehézségek okát. Ugyanakkor szeretnék ezekre ötleteket is nyújtani, amivel magatok is segíthettek gyermekeiteknek.

Kérlek benneteket, hogy kommentáljátok, írjátok le tapasztalataitokat ti is, legyen ez egy olyan tudásközpont, ami minden gyerek és szülő segítségére válik.

Vegye fel velem a kapcsolatot!

Beni a gátlásaitól megszabadulva, az iskolában nagyon barátságos, segítőkész gyerekké vált, melyben a TSMT a brain gym-mel kombinálva hatalmas szerepet játszott.

Hajni

Johanna személyében egy kiváló szakembert ismertem meg, aki hihetetlen odaadással végzi a munkáját, és abszolút ért a gyerekek nyelvén.

T.Réka

A legszembetűnőbb változás szülői szemmel az volt, hogy a 4,5 éve tartó alvásproblémák pár hónap alatt megszűntek, illetve Zsófi sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lett és a statikus egyensúlya is szemmel láthatóan fejlődött.

V.Lídia

Kisfiam el kezdett rajzolni, végre elkoptak a több éve használatlan színes ceruzák.

P.Zsuzsanna

Miután elkezdtünk Johannához járni, Kristóf látványosan kinyílt, bátrabb és vagányabb lett az élet minden területén és ez azóta is megmaradt. Teljesen felzárkózott a társaihoz és igazi kis „Móka –Miki”, aki már nem fél, és ha nem is lesz egy vérbeli kalandor, minden játékban és ügyességi gyakorlatban benne van, nem kell kétszer hívni.

S.Katalin

Kedves Látogató!

Köszönöm, hogy felkereste weboldalamat.

Sajnálatosan már semmilyen gyermek felmérést és fejlsztést nem tudok vállalni. (TSMT, SINDELAR…)

Megértésüket köszönöm!

Balogh-Lukács Johanna